A REVIZOR – PATAKI ANDRÁS A JÓKAI SZÍNHÁZBAN RENDEZ

2022. december 12., hétfő 11:43

Pataki András Jászai Mari-díjas rendező vezetésével kezdetét vette Gogol A revizor című komédiájának próbafolyamata a Jókai Színházban. A rendező szerint másfél évszázada érvényes társadalmi szatírát Szentesen láthatják először a nézők, január 23-án.

A Jókai Színház közleménye:

Már az új év bemutatóit készíti elő színházunk, amikor megkezdi Nyikolaj Vasziljevics Gogol A revizor című komédiájának próbafolyamatát. A XIX. századi orosz darab nagy népszerűségnek örvend Magyarországon, rendezője, a Jászai Mari-díjas Pataki András negyedszer irányítja a színrevitelét, s mint elmondta, nem reális előadás tervez, hanem egy építkezés (látszatának) kulisszái közé helyezi a cselekményt.

Az előadás próbáit Békéscsabán tartjuk, elő-bemutatója 2023. január 23-án látható majd Szentesen, ahol további két bérletes előadás is lesz. A kényszerű szünet után ez lesz az első darab, amelyet felújító próbák után április elején játsszunk majd a békéscsabai közönség örömére.

A főbb szerepekben Mészáros Mihályt, Kovács Editet, Bartus Gyulát és Szabó Lajost láthatják majd.

A darab tartalmából:

Csaknem két hete vesztegel már Hlesztakov, a könnyelmű, de üres zsebű fiatalember a meg nem nevezett orosz kisváros szállodájában, pénz és kapcsolatok nélkül, amikor a polgármester összehívja korrupt gépezete fogaskerekeit, és bejelenti, hogy Pétervárról revizor érkezik. Mivel az elöljáróság tagjai valóságos rutint szereztek már felületességből, korrupcióból és a közpénztár nagyvonalú kezeléséből és dézsmálásából, most kénytelenek jó képet vágni az ellenőrzéshez.

Ki másban látnák a revizort, mint Hlesztakovban, aki nem eredendően gonosz, mindössze csak kihasználja a többiek hiszékenységét?

A városka elöljárói pénzzel tömik emberünket, hízelegnek és dörgölődznek hozzá, hiszen félnek, hogy kiderül, mindegyikük zsaroló vagy zsarolható: a postamester felbontja a leveleket, az orvos nem beszél oroszul, egyébként pedig valamennyien bűntudatosan tartanak attól, hogy vétkeik napvilágra kerülnek. A fiú nehezen érti meg, milyen szerepet szánnak neki, utána azonban minden lelkiismeret-furdalás nélkül fosztja ki őket, elfogadva kenőpénzeket, egyéb javakat, kosztot és kvártélyt a városka elöljáróitól, sőt a polgármester leánykáját is eljegyzi…

A Behir.hu tudósítása az olvasópróbáról: https://behir.hu/a-revizor-olvasoprobaja-a-jokai-szinhazban

X