2023, október
Esemény leírása
Az Alföld Quartet 2012 őszén alakult azzal a céllal, hogy a rendkívül gazdag, ám méltatlanul háttérbe szoruló kamarazenei irodalom remekeit mind szélesebb körben szólaltassák meg a Dél-Alföldi régió és távolabbi
Esemény leírása
Az Alföld Quartet 2012 őszén alakult azzal a céllal, hogy a rendkívül gazdag, ám méltatlanul háttérbe szoruló kamarazenei irodalom remekeit mind szélesebb körben szólaltassák meg a Dél-Alföldi régió és távolabbi országrészek hangversenytermeiben, templomaiban, művelődési központjaiban.
A Quartet fennállásának elmúlt éveit az együttes elkötelezett muzsikusainak hitvallása határozta meg: igényesség, profizmus, szakmai alázat, és érzékenység a közönség zenei, lelki nyitottságára. Az így folyó munka a zenetörténet fontos korszakait felölelő repertoárt, a világi és egyházi stílusokban, műfajokban való otthonosságot, sőt az igényes szórakoztató muzsika előadását is magával hozta. Mindeközben a vonósnégyes régiónk egyik meghatározó zenei együttesévé nőtte ki magát. A klasszikus felálláson kívül a kreativitás és a színes programokra való törekvés énekegyüttessel, hangszeres szólistákkal, színművészekkel együtt megvalósított produkciókat is hozott.
Az együttes 2017-ben zeneművészet kategóriában elnyerte a Békés Megyei Prima Díjat.
Az együttes tagjai:
- Hoffmann Ágnes– hegedű
- Szomorné Budai Mariann– hegedű
- Jankó Zita– brácsa
- Szomor István– cselló.
Szervező
Tóth József Színház és Vigadó
